Vadnyugati kopók
Az
Úgy történt, hogy Luk, Myke, Mex és John kint üldögéltek a texasi rendőrség lépcsőjén. Ekkor hangos segélyhívásra lesznek figyelmesek, EZ AZ EMBER
SOSEM KÉPES ABBAHAGYNI A
BAJKEVERÉST!!!! Kiáltanak fel mind
Az 4-en. És fel a lóra már ott is vannak
Luk elő rántja lasszóját és
már keze közt a bandita KALAPJA???
Jonh értetlenül néz körül.
Ekkor elő bukkan Mex egy tehén hátán és elkezdi üldözni
a tolvajt, de elveszti a fonalat.
Máyk Mex után iramodik, lohol a tolvaj után, de a tolvaj sehol.
Úgy tűnik, káprázik a szemem gondolta
Máyk. Mindannyian Úgy gondolták
Jól esik majd egy kis gyömbérsör
Az almafa sörözőből, így hát elmentek.
Mályk, Jonh, Luk, és Mex letörten
üldögéltek a gyömbér sörük mellett.
Ezt nem hiszem el. Ezt nem hiszem el.
Ezt egyszerűen nem hiszem el!!!!!!
Szidta magát Jonh, a csapat legidősebb
tagja a többiek előtt. Ekkor Mex felállt
az asztaltól. És… jaj ne már megint.
Mex szemtelenül kiállt a kocsma közepére
és elkezdte figurázni Jonht. Efft nem hisem
el BLLH! Ekkor Luk felugrott és
lepofozta Mexet, majd Mex ellökte
Lukot, Luk pedig elkezdte a verekedést.
Máyk és Jonh pedig azon volt, hogy
Leállítsa őket. 15 perc után végre
Eljutottak az őr helyükre, ami egy gyönyörű helyen van.
Másnap Mex elutazott egy időre Úgy hogy a csapatnak
3-man kell folytatniuk a bűnüldözést.
Mályk először haza ment a búcsúzkodás
Után, majd megnézte példaképe
fényképét, avagy az apjáét
Jonh ijedten kapja fel a fejét. A bank! A bankban mind a 3 Kopó egy írást talál, amin ez áll: nézz hátra!
A három rendvigyázó hátra néz és egy
fekete alak megáll előttük úgy 9 méterre,
majd elrohan. A kopók utána iramodnak,
a fekete alak egyenesen a vasútállomás
fele tart, mikor egy nagy fék és a rabló
máris Mex kezében van, ugyanis épp most
jött meg. Ezután pedig élték az életüket a kopók.
VÉGE Írta: Varga Máté

0 Comments:
Megjegyzés küldése
<< Home